2013. április 1., hétfő

2. fejezet

- KELJ FEEEEEEL! - pattogott az ágyamon Sam.
- Hagggggyáááál! Csak 1re kell bemennem a suliba! - rugdostam.
- Dél van! - mondta halál nyugodtan.
- MIVAN?? - ugrottam fel és száguldottam a fürdőbe.
Ja, Sammynek ma reggel, nekem pedig délután kell bemennem.
Fél 1kor zihálva és teljesen szétesve álltam az ajtóban.
- Tessék! Hazafelé vettem! - nyújtott oda egy Starbucksos poharat Sam.
- Imádlak! - öleltem meg és rohantam a garázsba.
Pont, hogy egyre beestem az egyetemi előadóba. Azt mondjuk hozzátenném, hogy majdnem karamboloztam, de mind1.
Összesen 4 órát voltam bent a "börtönben". Fél hat körül léptem be a lakásba, ahol az egyik kedvenc  számom üvöltött.
- PARTY HAAAARD!!! - ordítottam.
- Jajam! - mondta Sammy. - Tudtam, hogy most fogsz hazajönni!
- Hát még szép! Ennek a számnak a felét Dougie énekli! :) DO WATCHA WANT,DO WTCHA WANT TO ME!!!
- Yeah tesó! - pacsizott le velem Sam. - Öltözz, mert mindjárt indulni kell!
- Oki! - szaladtam a szobámba és felvettem a szállodai "hostess" cuccom. Természetesen nem vagyunk Hostessek csak néha besegítünk ezért kaptunk csini egyenszerkót.:)
A hajamat leengedve hagytam, ellentétben Sammyvel, mert ő felkontyolta.:)

Az én kocsimmal mentünk, mert fölösleges lett volna két kocsival menni.
7kor értünk oda a szállodához. Leparkoltam és kiszálltunk a kocsiból.
- Gyomorgörcsveszély! - szorította meg a karom Sammy.
- Ha ennek megmarad a helye… - kezdtem fenyegetően - akkor lealapozózom. - mosolyogtam
- Haha! Te élvezed, hogy befosatsz??!
- Aham! - indultam el a recepció felé. - Szia Camy! - köszöntöttem a recepcióst.
- Sziasztok! Főnök üzeni, hogy nyomás a kis díszterembe.
- Igenis! - indultunk az említett helység felé. Igen, van nagy díszterem, meg kicsi. :D
- Megjöttünk!! - léptünk be. Mindenki felénk fordult, bennem meg az ütő is megállt. Sammy is hasonlóan érezhetett, mert megint megszorította a karom (belém volt karolva). Mivel sok szrát láttunk már, mutatni nem szoktuk a rajongásunk, sőt teljesen természetesen viselkedünk. Se dadogás, se izzadás, se semmi. Belül viszont… tombolunk!
- Sziasztok lányok! - vigyorgott Lukas bácsi.
- Szia Lukas bácsi! - adtunk neki 2-2 puszit és 1-1 ölelést.
- Csinik vagytok!
- És ez olyan nagy újdonság?? - néztünk rá ""kicsit sem egoistán"".
- Haha:) Gyertek bemutatlak titeket a fiúknak!
- Okés!
- Srácok, ők a fogadott lányaim, akik ma minden kívánságotokat teljesítik. - erre a mondatrészre Dougie és Danny perverz mosollyal egymásra néztek.
- Khmm, azért nem mindent! - mondta Sammy, mire egy kicsit "elszomorodtak".:)
- Zora Hamilton! - álltam Harry elé.
- Harry Judd! - rázta meg a kezem mosolyogva. - És bocsi a két hülyéért. - súgta.
- Fülünk még van!! - mondta Danny.
- Tom Fletcher! - nyújtotta jobbját.
- Zora Hamilton!
- Itt dolgozok? - kérdezte Tom.
- Nem! Csak néha besegítünk! - mosolyogtam. Mosolyomat ő is viszonozta.
- Értem. Dougie! Nincs nyomulás! - szólt rá a mellette állóra. Olyan volt az egész, mint, amikor az apa megszidja a fiát. Még olyan fejet is vágtak. Muszáj volt nevetnem.
- Bocsi! De ezt látnotok kéne kívülről! - mondtam értetlen arckifejezésüket látva.
- Hehe! Dougie Poynter! - nyújtotta felém kezét és, amikor megfogtam, hogy megrázzam, lehajolt és kezetcsókolt.
- Zora Hamilton! - mondtam meglepődve. Jó értelemben.
- Mit mondtam? - nézett kérdőn "fiára" Tom.
- Bocsi fater, de te is azt tanítottad, hogy a szép lányoknak illedelmesen kell köszönni! - kacsintott rám.
- Danny Jones! - mentett meg Danny a vörösödés veszélyétől. Egy hálás pillantást küldtem felé, mire ő csak mosolyogva biccentett.
- Zora Hamilton!
Közben barátnőm és elért hozzánk így átadtam a helyem "szerelménél". Lesz itt valami!!:)
- Most, hogy mindenki ismer mindenkit, mehetünk vissza próbálni - tapsolt egyet Harry.
- Pontosan! De, ha már egész este itt fogtok szaladgálni, válasszatok ti egy számot! - mondta Tom és felénk nézett.
- Do Watcha! - vágtam rá, mire Sammy nevetni kezdett.
- Miért nevet? - kérdezte Danny.
- Hosszú! - legyintettem. - Ne nevess! Lebuktatsz! - böktem meg barátnőmet.
- Igenis!
- Akkor Do watcha! - ugrott fel a "színpadra" Dougie. Sammy rám nézett és valami olyat motyogott, hogy "csak ne bámuld feltűnően!" erre én "de te se Dannyt!!" és ezek után csak mosolyogtunk egymásra.
Amint Dougie elkezdett énekelni megremegtek a térdeim és kénytelen voltam Sammy karjába kapaszkodni.
- Téged néz! - mondta Sam. Odanéztem és tényleg rajtam volt  a tekintete. Megint csak kacsintott egyet, majd a dobok azaz Harry felé fordult.

Az este további része tényleg rohangálással telt! Én az utolsó fél órában már cipő nélkül mászkáltam.:) Ezért anya (mert a szüleink is ott voltam, befolyásos emberekként) rám is szólt, de nem nagyon foglalkoztam vele.
- Wááá! Elment az utolsó is! - rogyott le a mellettem lévő székre Sam.
- Hála a jó égnek!
- Csak nem elfáradtak a hölgyek? - karolta át a vállunkat Harry.
- Áááá! Csak viccből haldoklunk! - mondtam.
- Tudtam! - csettintett Danny.
- Mit csináltok holnap? - kérdezte Dougie.
- Tvzünk, hülyéskedünk, kinyitjuk az erkélyajtót a nappaliban és napozunk, talán lemegyünk a partra… - soroltam. Közben Harry azzal szórakozott, hogy az én(?!) ujjaimon számolta a dolgokat.:D
- Ha van kedvetek csatlakozhattok… - ajánlotta fel Sammy.
- Ha nem zavarunk! - vonta meg a vállát Tom.
- Dehogy! - mosolyogtam.- Harry drága! Ne törd ki az ujjaim!
- Bocs! - hajtogatta a tenyerem felé, mert az előbb azzal próbálkozott, hogy a kézfejem tetejéhez érinti hozzá.
- Segáz! Basszus ma még vezetnem is kell! - kaptam a fejemhez.
- Majd én vezetek! - Sam.
- Azt merd meg, hogy hozzáérsz a kocsim kormányához! - néztem rá fenyegetően.
- Télleg… csak te vezetheted.
- Ennyire félted a kocsid? - kérdezte Dougie.
- Ja! Soroljam, hogy miért?
- Halljuk! - mondta.
- Harry, számolj!
- Igenis!
- Szóval! 1;frissen van fényezve 2; új benne a kárpit 3;újak a dísztárcsák 4; egy Audi Q5-ösről beszélünk 5; olyan úton megyünk haza, ami mellett sok a padka 6,…
- Másik kéz! - figyelmeztetett Harry, mire felemeltem a jobb kezem.
- 6; Ez - böktem Sam felé - simán meghúzza a padkában a dísztárcsát, ezáltal arról lejön a fényezés 7; egy olyan emberről beszélünk, aki egyszer beletörte a Mercim ajtajába a kulcsot.
- Azt hogy a jó életbe? - nézett Tom Samre.
- Nemtom! - nevetett saját bénaságán.
- Most már érted, miért féltem? - néztem Dougra.
- Igen!
Még egy kicsit beszélgettünk, aztán lediktáltuk a címünket és megbeszéltük, hogy ebédre legyenek ott.
Otthon csak annyi erőnk volt, hogy átöltözzünk, beállítsuk az ébresztőt és beessünk az ágyba.
Hamar elnyomott az álom, bár ebben annak is szerepe volt, hogy már azt akartam, hogy holnap legyen!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése